Panthéon (Róma)

 © Pixabay  

A Pantheont i. e. 27-ben emeltette Marcus Vipsanius Agrippa, valószínűleg a korabeli Róma minden istenének együttes tiszteletére. Több tűzvész és átépítés után végleges, ma is látható formáját Hadrianus császár idején nyerte el, aki szinte az alapjaitól építtette újjá 126 körül. Építésze valószínűleg a damaszkuszi Apollodórosz volt. A Pantheon az ókori építészet egyik legjelentősebb alkotása, ami fő tömegében ma is egykori formájában áll Róma központjában. A hengeres főépület előtt oszlopcsarnok (portico) áll tizenhat, gránitból készült korinthoszi oszloppal. Magát a rotundát kazettás beton mennyezet fedi, közepén kilenc méter átmérőjű kör alakú nyílással (oculus). Csaknem kétezer évvel építése után a Pantheon dómja ma is a világ legnagyobb vasalatlan beton kupolája.


Az épületet 609-ben IV. Bonifác pápa szentelte keresztény templommá, amelyet Szűz Máriának és az összes keresztény vértanúnak ajánlott, neve pedig Santa Maria Rotonda lett. A templom sírboltjaiban nyugszik két olasz király (II. Viktor Emánuel és I. Umbertó) is.  Neve az újkorban fogalommá vált, mint a kiemelkedő személyiségek temetkezési helyéül szolgáló nagyszabású épület. Ilyen pantheonok épültek a világ számos városában, kezdve azzal a 18. század végén épült párizsi templommal, ami a francia forradalom után vált világi temetkezőhellyé Panthéon néven. Forrás: Wikipedia

Információk

Cím: Piazza della Rotonda, 00186 Róma, Olaszország

GPS: 41.89862886612581, 12.476948437845389

Web: Pantheonroma.com (en, it)

Ár: Ingyenesen látogatható!

Nyitvatartás

minden nap 9:00-19:00-ig. Utolsó belépés 18:30

Zárva: január 1, augusztus 15, december 25

 

Megközelítés

Metró: Barberini állomás (A vonal) (700m)

Busz:  30, 40, 62, 64, 81, 87, 492: Largo di Torre Argentina megálló (400m)




Kommentare

Bitte melden Sie sich an, um diesen Artikel zu kommentieren.